Egyik éjjel éppen szóba került és úgyis aktuális, egy kis pozsonyi, adventi multikulti. 

A mai borongós nap, 

kicsiknek, 

                                                               nagyoknak,

                                        és néha közösen, 

 kőkemény munkával telik.

A mai napsütés tiszteletére. 

Talán kicsit giccsesnek tűnhetnek ezek a képek, de a színek a természetnek és nem képszerkesztő programnak köszönhetőek.  

Biztos vagyok benne, hogy nincsenek véletlenek. Így aztán nincsenek véletlen találkozások, névegyezések, vagy hasonló egybeesések sem. Minden valamilyen felsőbb cél elérése érdekében történik. Erőt merítünk vagy tanulunk, de az is megtörténik, hogy egyszerűen csak kicsit boldogabbá tesszük egymást.  Hogy világos legyen, miért bocsátkoztam efféle közhelyes fejtegetésekbe – holott eddig pont azt hangoztattam, hogy megkímélem ettől látogatóimat – el kell mondanom, hogyan készültek a mai képek. Tudom, talán unalmasak a sűrűn visszaköszönő fotók, de lássuk be, hogy a látszólag azonos táj, valójában mindig más arcát mutatja. Ma például, megint a szokásos szürke, ködös reggelre ébredtem, de ez valahogy mégsem tudta elrontani a kedvem. Aztán hirtelen, mintha csak az optimizmusomat szeretné igazolni, előbukkant a felhők közül a nap, és a szürkeségből gyönyörű színek keltek életre. Talán ha tíz perc volt az egész. Ahogy jött, úgy ment, de én abban a varázslatos tíz percben, véletlenül épp az ablakban voltam. Lehet, hogy egyszerűen csak azért történt mindez, hogy ráébredjek, minden negatívum és nehézség ellenére, valahol legbelül mégis boldog vagyok…

A tegnapi szürkeség folytatása ez a mai nap és az sem tesz boldogabbá, hogy az általam oly hőn imádott mediterráneumban sincs ez másképp. 

Bár ott, mintha a szürke is egy kicsit színesebb volna...

Ez a bejegyzés az időjárásnak és mai hangulatomnak éppen megfelelő.
Erre ébredtem

meg erre.

Nem sokkal később kezdtek előkerülni a színek is, így

és így.

Persze volt, akit ez a rideg és komor reggel egyáltalán nem zavart,

és végül én is találtam néhány olyan részletet, amelyre talán érdemes volt egy pici időt szánni.

Végre kicsit kisütött a nap. Éppen ideje volt, mert nagyon nem tudtam magammal mit kezdeni az utóbbi időben. Nem elég, hogy mostanában a szokásosnál is bolondabb vagyok, de ez az állandó szürkeség is nagyon nyomasztó. Csak az éjszakák  jók, de azok nagyon.... 

A napsütés tiszteletére a kedvenceim sorában roppant előkelő helyet elfoglaló képek következnek: örök szerelmemről Olaszországról. 

A mai szürke és hideg napra egy szívet melengető bejegyzést szántam, a tegnapi utolsó gondolatom folytatásaként. Soha sem hittem volna, hogy valaha is macska félék között leszek  épp olyan boldog, mint a kutyákkal. A világ legokosabb vizslája elvesztésekor egy kivert cica került hozzám, majd tavaly egy újabb. Azóta teljes egyetértésben éldegélünk:

A kicsi, 

a nagy, amikor még kicsi

és végül a még nagyobb, aki még sajnos nem bandatag, de ki tudja....

Némi ráncfelvarrás után, újra itt. Telve új impulzusokkal, és képekkel és talán akad olyan is akit érdekel. S bár a motiváció szinte ugyanaz, a történet mégis teljesen új, vagy régi, már nem is tudom...

Minden esetre köszöntlek kedves olvasó , boldog vagyok, hogy itt vagy!

Jah, és imádom az éjszakát...