Rájöttem, hogy nem azért utálom a reggeleket, mert ki kell bújni a jó meleg ágyból, hanem azért, mert egyik pillanatról a másikra arra ébredek, hogy ami még az imént gyönyörű, színes és boldog álom volt, hirtelen rideg, szürke valósággá válik.
Persze gondolhatnék a gyakran ismételt közhelyre: minden reggel egy új nap egy új kezdés, amely számos új lehetőséget rejt.
De valahogy ez engem soha sem vigasztal...
De valahogy ez engem soha sem vigasztal...
2 megjegyzés:
Én nem úgy mondanám, hogy csak simán új nap, új lehetőségek. Hanem egy új nap lehetőség arra, hogy az álom valóra váljon és csak az éjszakák szakíthassák meg, amikor alszol... :D
Áh, szar idealistának lenni... Mindig csak reménykedik az ember. Befogtam. :-X
Én mindig olyan rossz voltam ebben a várakozás dologban.. :)
De persze, bár megkaphatnám azt a lehetőséget....
Megjegyzés küldése