Ez évi utolsó. Köszönöm mindenkinek, aki  mostanában betévedt ide és vetett néhány pillantást a képekre. De leginkább annak köszönöm, akinek a figyelme olyannyira inspiráló számomra, hogy folytattam ezt a régen feladott, de most mégis oly sok örömet adó kis valamit... A mai képek (is) neki szólnak.  Csak mert szeretem szereti..

Akkor most megint a kedvencek, hátha jobb kedvem lesz...

Azért egy angyalka mégiscsak kéne, ha már úgyis rózsaszín ködben vagyok újabban...

vagy kettő.

 Régen

és most.

Úgy tűnik csak kérnem kellett,

az idei első hó a párkányomon, vagy valami olyasmi...

Mikor lesz már végre egy kis hó?

Na hát szóval,  gyönyörűen süt a nap, és én teljesen jól vagyok, mondhatni egészen boldog. Tegnap megint tanultam valamit. Bár sokszor hallottam már, de igazából sosem hittem el, hogy a spontán létrejövő dolgok a legeslegjobbak. Hát most sikerült ezt saját bőrömön megtapasztalni. A tegnapi unalmasnak és szürkének induló nap, váratlanul az elmúlt időszak legjobb estéjébe fordult. Már már tökéletes volt minden, az adventi fények, a zene, a kivilágított város na és Té... ha rendelem, akkor sem lett volna másként. Még Holle Anyó is kegyes volt és küldött néhány hópelyhet , ha csak néhány pillanatra is, és mi pont tanúi voltunk az égi áldásnak. Persze ha kérhetem máskor egy picivel kisebb legyen a tömeg.

Köszönet Té-nek a képért meg a többiért is.

A tegnapinál lényegesen jobb hangulatban, de továbbra is maradva a hajóknál.

Bár ezek csak a kisebb testvérek.

  

Felirat hozzáadása

De üzemanyagra nekik is szükségük van.

Az előző bejegyzéshez kapcsolódó és a mai gondolataimat leginkább tükröző kép:

Úgy tűnik, ez a hajó elment...

Ahogy megnéztem az eddigi képeket, ráébredtem, hogy az egyik kedvenc témám valahogyan kimaradt. Ahogy imádom a tengert, épp úgy rajongok a hajókért, legyenek azok kicsik, nagyok, szépek vagy akár kopottak. 

A hajó, mint a híd is, gyönyörű szimbólum: az élet folyamatát, az akadályokon való túljutást és az élet viharaiban való küzdelmet szimbolizálja, legalábbis nekem. 

A következő idézetnek pedig nem tudok ellenállni:

 "... Barátaim, egy bárka vár ránk, és ringatózik,

a fényben, ahol az ég meghajtja hátát,

s leér a tengerre;

...Barátaim, a bárkából a világot jól

belátni, s benne rendületlenül

haladó igazságát, egy torkolatoktól

forrásokig futó mély sóhajt;..." 

Mario Luzi   

Ezek a képek nem szólnak különösebben semmiről sem, egyszerűen csak szeretem őket.

A mai filozofikus kérdés: 164 cm az már magasság vagy csak mélység?

Maradva a Balaton környékén, egy kis vihar előtti csend.

Még maradt valami mára a tegnapi eufóriából és persze néznivaló kép is épp elég. A tenger után érjünk partot és következzen néhány fotó Somogyból, mert persze itthon is vannak gyönyörű színek, amelyeket érdemes megörökíteni. 

És hogy legyen valami "mélyenszántó" is, lássuk a mai aktuális kérdést: kockáztassuk-e a meglévő jót egy esetleges még jobbért?

Egy zenehallgatással és teljesen céltalan, de fölöttébb kellemes fecsegéssel töltött délután ihlette képek jönnek.
Nagyon sok ilyet szeretnék még...

Többször írtam már, hogy imádom az éjszakát. Nem azt a nyüzsgős, zajos, szórakozóhelyeset, hanem a meghitt, csendes, de ettől még sejtelmes színeket, fényeket és hangulatokat produkáló éjszakát. Úgy hiszem, a városok is éjszaka a leggyönyörűbbek, és talán mi nők is ilyenkor mutatjuk meg az igazi arcunkat... bár  lehet hogy ezzel csak én vagyok így.

Jöjjön akkor Siena, Toscana egyik legszebb városa, természetesen éjjel.

Ma végre, ha csak átmenetileg is de szép, napos  idő van, maradok tehát az Öt Földön. Egyszerűen nem tudom megunni....

Ez örök szerelem távolról,

közelről,

és persze ott a híd is...

 A tegnapi zaklatott hangulatom csendes várakozássá szelídült...

Olyan jó volna, ha néhány mondatot  ki nem mondottá, le nem írttá lehetne tenni. De tudom, hogy ez nem lehetséges... Milyen önző ostobaság, hogy vélt vagy valós sérelmeink által generál melankóliába süllyedve  nem vesszük észre a baráti jobbot sem, sőt ráragasztjuk a nekünk kedvesre rosszkedvünket.... 

Így érzem magam jelenleg,

meg így, 

de ha esetleg elfogadnád ezt a kis ajándékot....

Újra így lehetnénk!

Ezek a mai lelkiállapotomnak leginkább megfelelő képek, 

ehelyett.