Talán ezen a télen az utolsó a párkányomon. Most már minden bizonnyal a tavasz következik, és nekem talán fel kéne végre ébredni. Mostanában túl sokat álmodozom álmodom.

Jah, és ez volt a hatvanadik bejegyzés. Hurrá!

Rájöttem, hogy nem azért utálom a reggeleket, mert ki kell bújni a jó meleg ágyból, hanem azért, mert egyik pillanatról a másikra arra ébredek, hogy ami még az imént gyönyörű, színes és boldog álom volt, hirtelen rideg, szürke valósággá válik.

Persze gondolhatnék a gyakran ismételt közhelyre: minden reggel egy új nap egy új kezdés, amely számos új lehetőséget rejt. 
De valahogy ez engem soha sem vigasztal... 

Lehet, hogy már kicsit unalmas, de ezeket a tiszta színeket nem lehetett kihagyni...mostanában úgyis jó napjaink vannak. 

 Káté Köszönöm !

A képeket nem én csináltam.

Most felfelé tartunk, vagy lefelé?

Hójelentés:

és az a fenyő.....

meg a nap.

Várakozó hangulat.

Az első...

Mi tagadás szeretem a hullámokat, még akkor is ha az érzések hullámzanak. 

De ha választhatok, azért mégis inkább fent vagyok, mint lent....